4,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatás vállalkozás alapításhoz

2023.07.19.

4,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatás vállalkozás alapításhoz

Pályázat induló vállalkozásoknak
Támogatható egyéni vállalkozóvá válás vagy cégalapítás
Vállalkozó Start II. Program

Igénybe vehető: induló egyéni, illetve mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások kezdeti költségeinek fedezése, komplex szolgáltatással történő támogatása, versenyképességük növelése érdekében.

A Vállalkozó Start II. Programba azon 18-64 év közötti magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik piacképes üzleti ötlettel rendelkeznek, Magyarország területén új vállalkozás indításával önfoglalkoztatóvá kívánnak válni, a működés első évében támogatásra van szükségük, és vállalják, hogy fenntartható vállalkozást hoznak létre.

A belépési feltételeket, és a vállalkozói kompetenciafelmérést sikeresen teljesítők 90 órás e-learning formában történő vállalkozói képzésben és egyénenként 6 órás konzultációban, tanácsadásban részesülnek. A képzés és konzultáció keretében részletesen kidolgozzák üzleti tervüket, majd annak elfogadását követően alapíthatják meg vállalkozásukat. Induló  vállalkozásuk kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió Forint vissza nem térítendő támogatásra adhatnak be támogatási kérelmet. A támogatást a támogatási időszak 12 hónapja során felmerülő bérjellegű kiadásaik fedezésére, illetve a vállalkozás versenyképességének növelését szolgáló beszerzésekre, szolgáltatások igénybevételére használhatják fel az induló vállalkozások. A támogatás felhasználásáról, és a vállalkozás fejlesztéséről 3 alkalommal beszámolót kell benyújtaniuk. A támogatott vállalkozók vállalják, hogy induló vállalkozásuk működtetésében legalább 2 évig személyesen részt vesznek, és igénybe veszik az OFA Nonprofit Kft. munkatársai által nyújtott mentorálási szolgáltatást.

A Programba azon 18 és 64 év közötti magánszemélyek vonhatóak be, akik:

- vállalkozói szemlélettel, piacképes vállalkozói ötlettel rendelkeznek

- vállalkozói alapkompetenciáik felmérése érdekében alkalmazott vállalkozói kompetenciatesztet eredményesen kitöltötték, a személyes elbeszélgetés során vállalkozási ötletük, attitűdjük alapján támogathatónak bizonyultak

- minimum 8 általánost végzett magyar állampolgárok

- magyarországi állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek

- más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek,

- más vállalkozásnak nem vezető tisztségviselői

A támogatott vállalkozásoknak az alábbi kötelező vállalásokat kell teljesítenie

- A vállalkozás székhelye a támogatási időszakban, és az azt követő 12 hónapban Magyarország területén található.

- A 12 hónapos, (ön)foglalkoztatásra irányuló támogatási időszak után további 12 hónapig fenntartja, működteti vállalkozását, egyéni vállalkozás esetében azt nem is szünetelteti.

- A támogatás elnyerése esetén főállású egyéni vállalkozónak kell lennie, társas vállalkozás alapítása esetén főállású, munkaviszonyban lesz foglalkoztatva, vezető tisztségviselőként, minimum 75%-os tulajdonrésszel.

- A projekt fizikai befejezésének időpontját (a támogatási időszak utolsó napja) magában foglaló naptári évben a vállalkozás(ok) realizált nettó (ár)bevétele, egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele el kell érje a minimum 1.000.000 Ft-ot.


A vállalkozások számára nyújtott bérköltség támogatásával kapcsolatos szabályok

Foglalkoztatás: A 12 hónapig tartó támogatási időszakban a vállalkozás alapítójának gazdasági tevékenység ellátására irányuló közreműködése /(ön)foglalkoztatás/, illetve, amennyiben az elfogadott üzleti terv tartalmazza, a vállalkozás munkavállalójának foglalkoztatása (alkalmazott).

A személyi jellegű ráfordítás költségei a vállalkozási tevékenység megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfordításainak elszámolhatóságát tekintve az alábbiak lehetnek:

i. bérköltség (munkaviszony),

ii. vállalkozói kivét,

iii. az Új KATA tv. szerint adózó bevételének 60%-a alapján számított jövedelem,

iv. a hatályos jogszabályok szerinti, munkáltatót terhelő adók és járulékok, az Új KATA tv. szerint adózók kivételével.

 

A vállalkozások számára nyújtott egyéb tevékenységek támogatásával kapcsolatos szabályok:

A Támogatott vállalkozás az üzleti tervének megvalósításához és a vállalkozásindításához a személyi jellegű ráfordításokra elszámolható költségek maximum 50%-ának mértékéig terjedő mértékben igényelhet támogatást az alábbi, üzleti tervben részletezett vállalkozás indításához és fejlesztéséhez kapcsolódó költségek fedezetére:

- Projekt előkészítési tevékenységek (cégalapítás hatósági díjai, cégalapításhoz kapcsolódó ügyvédi szolgáltatás igénybevétele, alapításhoz, működéshez szükséges kötelező engedélyek beszerzésének igazgatási, eljárási költségei, működéshez szükséges kötelező engedélyek megszerzéséhez szükséges beszerzések költségei, illetékek, szakhatósági engedélyek beszerzéséhez szükséges mérnöki tanácsadás

- Eszközbeszerzés: új eszközök beszerzése, beleértve a szállítást, üzembe helyezést, betanítást közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva. Használt eszköz beszerzése nem támogatott.

- Eszközbérlés: a tervezett gazdasági tevékenységhez kapcsolódó munkavégzéshez szükséges, a megfelelő munkafeltételek biztosításához szükséges eszköz bérlése a támogatási időszak alatt.

- Ingatlanbérlés: a tervezett gazdasági tevékenység ellátásához szükséges üzlethelyiség, telephely/ fióktelep vagy iroda bérlése Magyarország területén a támogatási időszakhoz kapcsolódóan.

- Információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, e-kereskedelem és egyéb eszolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatását is [új hardver eszközök, szoftver; domain név regisztráció és a hozzá tartozó web tárhely egyszeri díja, domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlap készítés (kötelező, amennyiben a domain regisztrációra is igényel támogatást)].

- Immateriális javak beszerzése: harmadik féltől piaci áron megvásárolt szabadalmak és egyéb immateriális javak (pl. licenc, oltalom), valamint ezen immateriális javakhoz (szellemi termékekhez) kapcsolódó hasznosítási jogok bekerülési értékének támogatási időszakra arányosított része, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.

- Piacra jutás támogatása: piaci megjelenés (vásárokon, kiállításokon való részvétel),

marketingeszközök elkészítése, beszerzése, design tervezés (honlap, szórólap, hirdetés a helyi újságokban).

- Anyagbeszerzés: anyagköltségek, a támogatott tevékenység végzéséhez szükséges anyagbeszerzés.

- Általános vállalatirányítási tevékenység: könyvelés, bérszámfejtés projektre és projektidőszakra arányosított költségei; dokumentációs, irattárazási, archiválási költségek; postai, telekommunikációs, adminisztrációs költségek; közüzemi díjak és szolgáltatások, rezsi költségek (amennyiben az elszámolni kívánt számla a támogatott nevére szól), takarítás, hulladékgazdálkodás, őrzés; biztosítási díj (pl. iroda, üzlethelyiség biztosítása); bankszámlanyitás költsége, amennyiben a projekt megvalósításához elkülönített bankszámla nyitására kerül sor, a bankszámlához tartozó havi bankköltségek, havi adminisztratív (kezelési) költség és tranzakciós költség).

- Egyéb a támogatott tevékenységhez kapcsolódó szakértői szolgáltatás költségei, tréning, tanfolyamok, továbbképzések költségei, tanácsadás, marketingtanácsadás, tevékenységhez fűződő speciális szakmai tanácsadás, értékesítési tanácsadás.

További információ érdekében kérjük lépjen kapcsolatba cégünkkel a lenti űrlap kitöltésével, a bertimex@gmail.com e-mail címen, vagy a 06-30 9443-770 telefonszámon.

Vállalkozóvá válás

Név *:
E-mail cím *:
Telefonszám:
Település *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

vissza